Újdonság a szociális és tanulmányi alapú ösztöndíjprogram, amelynek keretében 15-15 rászoruló és kiváló tanulmányi eredményű diák számára biztosítunk térítésmentes táborozási lehetőséget. Célunk, hogy minél több gyermek számára tegyük elérhetővé az élményalapú természetismereti programokat és a közösségi élmény lehetőségét. A táborozók testi és lelki jóllétét vagyunk hivatottak támogatni az idei évtől bevezetett „egészségkosár” is, ami a napi friss zöldség- és gyümölcsbekészítés mellett, tudatos étkezési tanácsokkal és egészségfejlesztő miniprogramokkal egészül ki.
A Zootáborunk idén minden korábbinál gazdagabb programmal, tíz héten át várja az élményre, játékra és tudásra szomjazó gyerekeket. A korábbi évekhez hasonlóan a legnagyobb biztonsággal és gondossággal szervezett szünidei közösségi program alatt a gyermekek idén is testközelből ismerkedhetnek meg a vadállatgondozás izgalmas világával, beleshetnek a kulisszák mögé, részt vehetnek interaktív szakvezetéseken és állatetetéseken, miközben játékos formában tanulhatnak a fajvédelem és a természetvédelem fontosságáról. A foglalkozásokat tapasztalt állatgondozóink és pedagógusaink vezetik, akik élményalapú módszerekkel, az élővilág szeretetére nevelik a résztvevőket. A Sziget-kék Tematikus Parkunkban napközis táborai a kisiskolás korosztályt célozzuk meg, és a helyszín egyedi hangulatát kihasználva kínál tematikus kalandokat. A Szöszmötölő Alkotó Táborban természetes és újrahasznosított alapanyagokból készítenek kézműves alkotásokat a résztvevők, miközben játékos vetélkedők és feladatok színesítik a napokat. A „Rajzos kalandok” táborban a gyerekek különféle rajz- és festéstechnikákkal ismerkednek meg. Míg a Kincseskamra Hagyományőrző Táborban a magyar népmesék, népi játékok és tánc világában kalandozhatnak a táborozóink.
A Zootáborunk díja 60.000 Ft, míg a Sziget-kék táboraink ára 55.000 Ft. Melyek tartalmazzák a napi háromszori étkezést. A családokat testvérkedvezményünk is segíti. A részletes turnus- és programkínálat, valamint az ösztöndíjpályázat részletei elérhetők a www.zoodebrecen.hu oldalon. A táborok foglalása kizárólag online történik.